Nem mintha nem tisztelném az erőfeszítést és az eredményt. Kívülről a foci is csak egy kerek tárgy rugdosása és minden sport hiábavalónak tűnhet a külső szemlélőnek, nem csak a hegymászás; de ez a gondolat távol áll tőlem. A hegymászást is sportnak tekintem. Sportnak, mint a többi sportot. Amit szórakozásnak, a test karbantartásának, szélsőséges esetben a vetélkedés, a másik felett aratott győzelem miatt, a kitűzött kemény célok elérésének érdekében tesznek az emberek. Miért választ egy hegymászó egy magas csúcsot és nem elégszik meg a Gellérthegy által nyújtott kihívással? Nem vagyok hegymászó, de azt gondolom, az túl könnyű neki. Ő nehéz, kifinomult tudást és rendkívüli fizikumot igénylő terepet választ, és az se baj, ha közismert helyről van szó. Azt is sokszor hallottam, hogy: "azért mászunk hegyet, mert ott van". A hegymászó sportember kísérletez, hogy véghez tudja-e vinni a tervét, hogy fel tud-e jutni. Ebben a köszönjük posztban nem az utolsó rossz döntést és nem is a konkrét embert célzom meg. Hanem az eseten keresztüli jelenséget. Erőss Zsoltot az isten nyugosztalja, a családjának pedig erőt kívánok végigcsinálni az életüket, a férj és az apa nélkül.
És akkor:
Köszönjük meg ennek a ön(láb)feláldozó sportembernek, hogy a Magyarok hegymászója lett. Annyi mindenben magyar az ő sorsa. Kezdve, hogy a manapság legmagyarabbnak tartott Székelyföldön, a Kárpátoknál látta meg a napvilágot. És ne felejtsük el megemlíteni azt a típusú magyarságot, hogy a lábát adta a cél érdekében. Sokan gondolták és fogják gondolni kis hazánkban még a jövőben, hogy a nemes cél érdekében akár a fél életüket is oda kell adni. Tiszavirág élethosszúságúnak tűnik ez a 3 év, nem tudom, hogy teljesült-e az a nemes cél. Vannak helyek ahol a nemes célért elég a munkát - még ha az nagyon kemény is - odaadni. Amikor a nemes cél már a lábamat kéri, egy pillanatra meg kell állni. És itt kell megköszönni azt a sok cikket bejegyzést, ahol elfeledkeztek más magyar hegymászóról. Itt elég meghalni 8000 felett, hogy valakiből A Legjobb Magyar Hegymászó lehessen. Vajon melyik volt a jobb autóversenyző? Senna vagy Schumacher? Az érzések csapnak össze az eredményekkel.
Köszönjük meg ennek a hegymászós apukának, hogy megmutatta a gyermekeinek, hogy nem minden az apaság. Volt olyan kor amikor az apák keményen nevelték a gyereket, abban a rövid rendelkezésre álló időben, amikor munka előtt és után találkoztak velük. Ma már tovatűntek azok a korok, az apukák igyekeznek több időt szánni és főként sok szeretet adni a gyermekeikre és gyermekeiknek, érzelmi kapcsolatot építenek velük ki. Megsimogatják őket és felkészítik arra, hogy felnőtt életükben boldogak legyenek. Sokan azt gondolják, hogy a család az első, az egyéni érdekek kompromisszuma árán. De látok magam körül olyan együtt élő embereket, ahol a lemondás csak egy irányban működik. Ezekből nem lesznek családok, csak együtt élő emberek.
Köszönjük meg a feleségnek, aki vakon helyeselte gyermekei apjának minden döntését. "Láb amputálva lesz". "Értettem". "Tudtam, hogy a férjem jól dönt.". Ez volt az ő "szabadsága". Megbúvik ezek mögött a mondatok mögött annak az asszonynak a sorsa, akinek nincs beleszólása az ura életébe. De még a gyermekei apjának az életébe sem. Legrosszabb esetben biztosításból majd felnevelem őket - gondolhatja talán. (tényleg, van olyan extrém sport biztosítás, ahol fizetnek akkor is, ha nincs holttest?) Felmerül a kérdés, hogy ha a feleség kezdetektől fel volt készülve arra, hogy esetleg apa nélkül neveli majd fel a gyerekeket, akkor volt-e esetleg egy előre megírt (vagy fejben megkomponált) szöveg, hogy "mit mondok majd először is" gyermekeimnek. Lehet, hogy valójában ezek a gyerekek csak az asszonynak kellettek? Ez lehetett az ő szabadsága ebben a kapcsolatban? Mennyi asszony él így? A férjem olyan amilyen, majd a gyermekeimmel élek igazán.
És köszönjük meg Carlos Soria-nak hogy az életben maradottak lehetőségével élve finoman kritizálta azt a 11 embert, aki láthatóan nagy kockázatot vállalt. Persze lehet, hogy az öreg (74 éves) csak szimplán elfáradt és most telehazudja a médiát, hogy miért is fordult vissza és eljátssza itt az okosat.. De a 11 felment/6 lejött/5 eltűnt arány mégiscsak mutat valamit. Talán kiabálhatott volna, hogy "stop you idiot, you are going to kill yourself". vagy azt, hogy "you are going to kill your children's father". De ahogy "nevelő" szándékkal nem engedték be éjjelre a sátorba társukat korábban a magyar hegymászó hőseink, talán az öreg is csak nevelő szándékkal hagyta őket rohanni a vesztükbe.
Köszönjük meg a médiának, hogy sikerült rossz döntéssé mosdatni a szerecsenszerű felelőtlenséget. Hibásan dönteni emberi dolog, amit bármelyikünk elkövet. Én is tévedek és hozok rossz döntéseket. A tévedésem talán abból fakad, hogy nem vagyok elég jó a szakmában, vagy csak nem mérem fel jól a helyzetet. Ha majd egyszer úgy hozok rossz döntést, hogy 150km/h-val megnézem, hogy az autómmal elférek-e két másik autó között, azaz ha nem sikerül, akkor szinte biztos a halál... Azt majd nem fogom rossz döntésnek nevezni. Akkor azt majd felelőtlenségnek fogom nevezni. Az orosz rulett nem a "rossz döntés" kategóriája.
A hegymászósport pedig könyörtelenül bünteti a felelőtlenséget.
Végezetül annyit, hogy rendkívüli hegymászóként emlékezek Erőss Zsoltra. De mindemellett el kell olvasni a Carlos Soria interjút itt. Neveket nem mond, mert kegyelettel van.
